Generic selectors
Csak teljesen egyező találatok
Search in title
Keresés a tartalomban
Keresés a cikkekben
Search in pages
Válasszon kategóriát
100 éve történt
Baleset
Belföld
Bulvár
Bűnügy
Érdekes
Fotó
Gazdaság
Hírek
Időjárás
Kisvárda
Kultúra
Mátészalka
Megyei
Nagy Kép
Nemzetközi
Nyírbátor
Nyíregyháza
Pártok
Programajánló
Rövidhír
Sport
Szavazás
Tiszalök
Tiszavasvári
Tudomány
Uncategorized
Vélemény
Vezetőhír
Videó

Az ELTE-TFK-n végez 2002-ben, magyar nyelv és irodalom és művelődésszervezés szakon. 2004-ben abszolvál az ELTE-BTK magyar szakán, ugyanebben az évben sikeresen befejezi a Népszabadság „diplomás újságíró” képzését. Az ELTE-n hallgat filozófiát és arabot is, de egyikből sem abszolvál. Rendszeresen készít szociológiai témájú nagy riportokat, a gonzó újságírás meghatározó magyarországi képviselője. – Jászberényi Sándorral Varga Mihály beszélgetett

2007-től érdeklődése a Közel-Kelet és Afrika, illetve a politikai iszlám felé fordul. Interjúkat készít a nemzetközileg terrorszervezetként jegyzett Iszlám Dzsihád palesztin szervezet harcolóalakulatának tagjaival valamint a Muzulmán Testvériség egyiptomi szervezetének vezetőivel. A dárfúri konfliktus idején Csádba utazik, majd ezt követően Jemenben, Líbiában, Nigériában, a Gázai övezetben dolgozik. 2007 óta – kisebb-nagyobb megszakításokkal – Alexandriában él. Írásainak színvonalát 2005-ben „Szabad Sajtó-díjjal”, 2007-ben „Minőségi Újságírásért Díjjal”, majd 2009-ben „Junior Prima” díjjal ismerik el. 2013-ban a Libri Kiadó megjelenteti a „Budapest – Kairó, egy haditudósító naplója” című könyvét, ami az „arab tavasz” egyiptomi történéseit elemzi, „Az ördög egy fekete kutya” című novelláskötetét pedig a Kalligram Kiadó adja ki, ugyanabban az évben. Angolul “The devil is a black dog” címmel jelenik meg, 2014 novemberében az Amerikai Egyesült Államokban. A kalandos életutat járó, nyugtalan szellemiségű, szókimondó újságíróval Irakba történő elutazása előtti napon beszélgettünk.

Az egyiptomi – izraeli határon
Az egyiptomi – izraeli határon

Azt állítja magáról, hogy „alkatilag alkalmatlan arra, hogy fikcionalizálja a saját történeteit, afféle határmezsgyén mozog.” Független szellemű haditudósító újságíróként azonban nincs is erre igazán szükség, az átélt történések és helyzetek plasztikus leírásai bőven kárpótolják az olvasót, a tényleírások néha erőteljesebbek, mint a kitalációk. Mi volt az eddigiek közül a személyesen átélt, legdermesztőbb halál-közeli „élménye”?


Jászberényi Sándor: – Utólag belegondolva sok volt. Az első, amikor az Iszlám Dzsihád egyik milíciája nyomott fegyvert a fejemhez játékból a Gázai Övezetben. Tinédzserek, fiatal fiúk voltak. A másik pillanatban már az én kezemben volt a puska és engem fotóztak vele, azon poénkodva, hogy akár túszul is ejthetnének.
Görcsölt a gyomrom a debalcevói ágyúzásban, vagy amikor éleslőszerrel oszlattak a rendőrök a kairói utcákon és tocsogtunk a vérben.
Az ember persze ilyenkor nem dermed le, üvölt a fejében az adrenalin.
Hányni és rettegni már a hotelszoba nyugalmában szoktam, amikor megküldtem az anyagokat a szerkesztőimnek.

Mi az, amit utólag megbánt az eddigi pályája során? Mi volt a legsúlyosabb szakmai tévedése?

JS: – Sok olyan emberrek vesztem össze, akikkel nem kellett volna, akkor sem, ha éppen igazságtalannak éreztem, amit csinálnak.
Most sem vagyok egy nyugodt típus, de régebben még rosszabb volt, hamar felkaptam a vizet és előszeretettel égettem fel a hidakat magam mögött. Persze, rengeteg újságírói tévedésem is volt, de ezeket nem bánom különösebben, az ember hibázik.
Azt viszont bánom például, hogy nem beszélünk azzal a főszerkesztővel, aki tulajdonképpen elindított a pályán. Mindent elkövettem, beleértve két deci vörösbor fejre öntését is, hogy egy életre vérig sértsem.
Sikerült.
Na, ezt bánom.

 – Ön „gyárilag” kalandor, vagy józan megfontolásból? A családi örökség része a kihívások állandó keresése?

JS: – Nagyon megtervezettek az utak, amikre elmegyek.
A „kalandorság” a véletlenekben rejlik, de nem keresem a veszélyt, egyszerűen erre specializálódtam, hogy konfliktus-zónákba járjak.
A családban ebből a szempontból kakukktojás vagyok.
A nagyapám mondjuk nácikat ölt a Tátrában a háború alatt, de ez egy nő miatt volt, ez nem ér.

A szókimondása már-már legendás, a hétköznapi életben, a cikkeiben és a virtuális kommunikációja során is. Mi az, ami mégis tabunak számít?
JS
: – Biztosan van ilyen. Most nem jut eszembe.

Ester Meerman holland háborús tudósító portréfelvétele
Ester Meerman holland háborús tudósító portréfelvétele

– A http://jaszberenyi.tumblr.com/-on közzétett „Szerelmes vers” címzettjének sikerült örömet okozni, vagy aznap nem beszéltek, vagy lehet, hogy nem is olvasta?
JS
: – Hát, kikérte magának, hogy „büdös a szája reggel”.
Szerintem akkor kezdett el hízelegni neki a dolog, amikor látta, hogy sokan szerették a verset.

Egyre erőteljesebben alakul a nemzetközi karrierje, mégis szemlátomást érdeklődéssel figyeli a hazai belpolitikai életet, és a kritikai véleményét nem is próbálja tompítani. Mi az, ami az utóbbi időszakban felháborította a magyarországi történések közül?
JS
: – Nem nagyon történik mostanában az országban olyasmi, ami ne adna felháborodásra okot. A nácikat nem szeretem, a „vonulgatós”, tapló parasztokat, ráz a hideg, ha látom, hogy mik történnek vidéken.
Mielőtt Budapestről visszaindult Irakba, az elutazása előtt mire készült, mik ilyenkor a legfontosabb teendői?
JS
: – Szerezni egy IV-es golyóálló-mellényt, pénzt, szállást, megtervezni a menekülési utakat, ha a dolgok rosszul sülnének el, ellenőrizni: ki él még a múltkori kapcsolatokból, szólni nekik, hogy megyek.
Ilyesmik.

El tudja önmagát képzelni nyugdíjasként, ahogy kiskutyákat simogat, pitypangot szedeget a mezőkön, vagy békésen sakkozik egy Idősek Otthonában?

JS: – Simán. Annyi kikötésem lenne, hogy a szobatársam legyen szobatiszta…
Nem biztos, hogy pitypangokat szednék, hanem mondjuk, fűzném a fiatal ápolócsajokat a különböző történeteimmel, ők meg felháborodva mondanák, hogy „vén kujon”.

 

Varga Mihály

A szerzőről:

Stratégiai kommunikációs tanácsadó, a PR Herald – az első magyar public relations szakfolyóirat – alapító-főszerkesztője, óraadó főiskolai tanár. 1983-ban kezdi pályafutását a Magyar Televízió Szegedi Stúdiójában, mint szerkesztő-rendező, majd ’85-től filmgyártásvezetőként dolgozik Budapesten. 1987-től a Magyar Tudományos Akadémia Kutatófilm-stúdiójánál produkciós menedzser. A rendszerváltás idején (illegális körülmények között) külpolitikai tudósításokat szervez, külföldi televíziós társaságoknak szállít dokumentumfilmeket és híranyagokat, a „Keleti Tömb” utolsó szocialista országainak végnapjairól. Több száz publicisztika, rádió- és lapinterjú szerzője és szerkesztője. Olyan szervezetek és vállalatok pr-tevékenységét segítette/segíti, mint az ORTT, a Magyar Államkincstár, a Szerencsejáték Zrt., a Nemzeti Szakképzési Intézet, a Levegő Munkacsoport, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségi Közalapítványa, a Workania, az Adaptive Media, a Pályázatfigyelő, az Agroinfom Kiadó és a Diston Line Kft.

Hirdetések