Fidesz: a szocialistákat kormányzásuk alatt nem érdekelték az éhező gyerekek

A Fidesz szerint a szocialistákat kormányzásuk alatt egyáltalán nem érdekelte, hogy több százezer rászoruló gyermek éhezik és nem is szántak elegendő forrást a gyermekétkeztetésre.

Ezt a nagyobbik kormánypárt pénteken annak kapcsán közölte az MTI-vel, hogy a szocialista Bangóné Borbély Ildikó képviselő azt mondta, hogy a kormány csaknem hatmilliárd forintot “lopott vissza” tavaly év végén a gyermekétkeztetésre és családi pótlékra szánt pénzekből. A Fidesz közleményében azt írta: amellett, hogy a szocialisták nem szántak elegendő pénzt a gyermekétkeztetésre, annak is csak a töredékét fizették ki.

Illusztráció
Illusztráció

A gyermekes családokat elszegényítették, sorozatos adóemelésekkel és megszorításokkal sújtották – közölte a kormánypárt, hozzátéve: Magyarországon soha annyi gyerek nem kapott ingyen enni, mint most.  A gyermekétkeztetés támogatása 2010 óta 28 milliárd forintról 71 milliárd forintra nőtt; Magyarország az egyetlen európai ország, ahol a kisgyermekek 90 százaléka naponta háromszor jut ingyenes étkezéshez – mutattak rá.
Közölték, szeptembertől 318 ezerrel több gyermek étkezik ingyen, és a rászoruló gyermekek idén már a szünidőben is ingyen étkezhetnek: az ellátottak száma az eddigi 144 ezerről 208 ezerre nő.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: szerkeszto@ezahir.hu
küldök