Újra börtönben Sziky Gyula

A tárgyalóteremből kilépve vették őrizetbe Kecskeméten Kiss Szilárd üzlettársát és perének kulcsfiguráját, Sziky  Gyula, nyíregyházi vállalkozót. A gyanú szerint egy újabb takarékszövetkezetet nyúltak le. Javában zajlik Kiss Szilárd, volt moszkvai kereskedelmi attasé és társainak az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezettel kapcsolatos büntetőpere a Kecskeméti Járási Bíróságon. Hétfőn délután épp a lehallgatásokkal szembesítette a bíróság a megidézett vádlottakat, majd a per végén Kiss üzlettársának, a nyíregyházi Sziky Gyulának nem sikerült szabadlábon eltávoznia a bíróságról.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Két rendőr, valamint egy nyomozó állt elé, közölték vele a jogait, valamint azt is, hogy kihallgatás céljából előállítják a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon. Megbilincselték, autóba ültették és késő estig hallgatták ki a gazdaságvédelmi osztály nyomozói egy 350 millió banki sikkasztásos ügyben, amely két és fél éve történt.

Az esetről másnap a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az alábbi tájékoztatást adta: a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya nyomozást folytat sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hat Bács-Kiskun megyei és szabolcsi férfi ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint 2013. június 4-én egy kecskeméti bank ügyintézője jogtalanul elutalt közel 350 millió forintot egy önkormányzati számláról egy nyíregyházi pénzintézetnél vezetett számlára, amelyet kifejezetten a bűncselekmény elkövetése érdekében nyitottak.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak közül a három nyírségi férfi a nyíregyházi takarékszövetkezetnél történő számlanyitásban és a pénz felvételében működött közre

Őket a Bács-Kiskun megyei rendőrök 2016. február 22-én délután Nyíregyházán elfogták és sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók őrizetbe vették a három férfit és kezdeményezték előzetes letartóztatásuk indítványozását.

hírösvény

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: szerkeszto@ezahir.hu
küldök