Generic selectors
Csak teljesen egyező találatok
Search in title
Keresés a tartalomban
Keresés a cikkekben
Search in pages
Válasszon kategóriát
100 éve történt
Baleset
Belföld
Bulvár
Bűnügy
Érdekes
Fotó
Gazdaság
Hírek
Időjárás
Kisvárda
Kultúra
Mátészalka
Megyei
Nagy Kép
Nemzetközi
Nyírbátor
Nyíregyháza
Pártok
Programajánló
Rövidhír
Sport
Szavazás
Tiszalök
Tiszavasvári
Tudomány
Uncategorized
Vélemény
Vezetőhír
Videó

Csak csapongva és elnagyolva tudom azt elmondani, miért jó tanárnak lenni. Ízlelgetem a szi-nonimáit: pedagógus, nevelő, oktató… Csak a saját élményeim alapján tudok vallomást tenni, miért jó okítani, nevelni és tanítani. Ó, nem untat nap, nap után bemenni, és leadni az anyagot. Az anyag csak egy váz, mely köré szépen felépül az aznapi történet. Soha nem lehet tudni, hogy mi lesz belőle. Dráma? Vígjáték, vagy csak egy szimpla epizódja az aznapi zűrzavarnak, mindenféle hatásos, vagy drámai fordulat nélkül. Nem lehet előre tudni semmit, csak a vázat, amit le kell adni, mert erre épül az a makacs tanmenet, mert ebből kell majd visszakérdeznem, mert ez méri majd meg őket. És megmér engem is.

2E9B8328

Az ő egyesük az én egyesem is, az én ku-darcom is, és tudom, hiszem, hogy valamit nem jól csináltam. Vagy valami velük nem volt rendben. Fáradtak voltak, vagy álmodoztak, aludtak, vagy nem figyeltek… Lehet unalmas voltam, de az is lehet, túl színes. Lehet a színek és a fény vakította el őket. Mert ez is benne van.
A reggel félnyolc a legszebb. Már a metrón ülve tudom, hogy amikor kilépek a megálló aluljá-rójából, legalább tizenöt „jó reggelt tanárnő!” fog rám mosolyogni. Már előtte tíz perccel ünneplőbe öltöztetem az arcom, hogy amikor kilépek, úgy induljon a napunk, hogy érezzék azt az örök vidámságot, mely ott és akkor csak nekik szólhat. Érezzék, hogy van miért, kiért belépni az iskolába. Bár ők várnak engem, mégis én várom őket. Látni a szemüket, hogy minden rendben van-e, hogy melyik fáradt, nyűgös, vagy ideges. Kamaszok. Minden ott van az arcukon. A kilátástalanság zsákutcájától a szerelmi csalódásokon át, az otthoni vidám vacsoráig. Csacsognak. Kora reggel már ott zsongnak a fülemben, pedig még be sem értem a suliba, de már mesé-lik, mondják, kérdezik.
A drámák. Mikor látom, hogy valami fáj. Mikor valami nincs rendben, mikor az arcán ott van világ összes fájdalma… Akkor? Olyankor lényegtelen a váz. Eldobom, és mesélek. Mesélek nekik kicsit magamról, hogy én hogyan éltem meg a kamaszkor minden nyűgét. Elmondom, hogy joga van fájni, és mondja ki, és ne féljen tőle, mert erősebbé teszi. Gyerünk! Harcoljunk meg azzal a nyűggel, és pusztítsuk el. Tegyünk róla, hogy ne merjen újra előkerülni. Mi lehet náluk a dráma? Ugyan az, mint bárkinél. Szerelem, szeretetlenség, a rohanó, fáradt szülők –pont olyan szülők, mint én vagyok.
Ilyenkor kicsit megingok. Lefordítom a mondandójukat a saját gyerekemre. Nem mindig sikerül… De a bizalom az, ami miatt jó tanárnak lenni. Hogy egyszerre vagyok kapaszkodó, polc, lépcső és ugródeszka. Finom diplomácia kérdése minden. De a tanítványok tesznek egésszé, még akkor is, ha így az év vége közeledtével egyre fáradtabbnak érzem magam.

Vaskó Ilona