Őrületes tempót ígér Szabolcs-Szatmár-Beregnek Bogáti János fejlesztési biztos

Innovatív megoldások, térségfejlesztés, emberközpontú szemlélet jellemzi azt a stratégiát, amit az eredetileg közgazdász-informatikus végzettséggel rendelkező miniszteri biztos, Bogáti János felügyel – írja a PestiSrácok

Az eddig kormányhivatali vezetőként tevékenykedő szakember elhivatott a szabolcsi térséggel kapcsolatos kormányzati program megvalósításában, a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban pedig arról is beszélt, hogy a feladat mégsem egyszerű. Az uniós pénzek lehívása ugyanis nem lenne elegendő ahhoz, hogy tartós fejlődést érjenek el a vidékfejlesztésben.

Az ország egyik legelmaradottabb részének tekintették eddig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét, ahol most jelentős változás várható a kormány tervei szerint. Bogáti Jánost Seszták Miklós fejlesztési miniszter nevezte ki tavaly december elsejei hatállyal a posztra, akinek feladata lesz egyebek mellett a térségben összehangolni a hazai fejlesztési források felhasználását, biztosítani a projektek összhangját az átfogó kormányzati stratégiákkal, kapcsolatot tartani a kormányzati és civil szervezetekkel, valamint az önkormányzatokkal, továbbá szervezni és koordinálni a térségi beruházásokhoz kapcsolódó feladatokat.

Új kihívás, új feladatkör. Megbirkózik vele? 

  • Óriási feladat vár rám, minden túlzás nélkül. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az elmúlt évtizedben kiemelt figyelmet kapott a tervezési munka, hiszen csak megalapozott, reális igényekre és szükségletekre, a helyi komparatív előnyökre alapozott fejlesztéseket szabad megvalósítani. A magyar gazdaság teljesítőképessége és közvetve a magyar emberek életszínvonala a kis- és középvállalkozások sikerén múlik. Egyik célunk az, hogy a vállalkozások erőforrásait ne túlbonyolított adminisztráció terhei emésszék fel, hanem a termékeik és szolgáltatásaik fejlesztésével foglalkozhassanak. A vidékfejlesztési politikát gyakran nevezik a közös agrárpolitika második pillérének. Az úgynevezett első pillért egészíti ki, amely a mezőgazdasági termelőknek nyújtott közvetlen kifizetések rendszeréből és a mezőgazdasági piacok szervezését érintő intézkedésekből áll. A gazdasági potenciál mellett a vidékfejlesztés legfontosabb erőforrása az egészséges, önszerveződő helyi közösség.

 

A teljes interjú itt olvasható

Fotó: Móricz Csaba/ezahir.hu

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: szerkeszto@ezahir.hu
küldök