Vagyonnyilatkozatok – Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

A Demokratikus Koalíciót (DK) irányító Gyurcsány Ferencnek változott a legnagyobb mértékben a vagyoni helyzete tavaly a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői között, az ellenzéki politikus több mint egymilliárd forintos osztalékot vehetett fel 2016-ban szerdán nyilvánosságra került vagyonnyilatkozata szerint.

Kósa Lajos, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője – a többi frakcióvezetőhöz hasonlóan – havi 1,3 millió forintos jövedelemre tesz szert, és továbbra is felerészben tulajdonosa egy 300 négyzetméteres debreceni családi háznak, valamint résztulajdonosa egy budakeszi üdülőnek. A kormánypárti politikus 2015-ben 2,5 hektár szántót örökölt Szamosszegen. Autója változatlanul egy tartós bérletben lévő Mercedes Viano, ami mellé tavaly vett egy BMW GT 650 C típusú motort. Továbbra is megvan 2007-ben vásárolt orrkiülős motorcsónakja, amelyet negyedrészben birtokol.
A Fidesz frakcióvezetőjének 2,4 millió forintos megtakarítása van, pénzintézeti tartozását 1,4 millió, magánszemélyekkel szembeni tartozását 2 millió forinttal csökkentette, így 11,5 illetve 17 millió forinttal adós.
Tóth Bertalannak, az MSZP frakcióvezetőjének két pécsi társasházi lakásban, egy nagykozári erdőben, továbbá két, szintén pécsi beépítetlen területben van tulajdonrésze, miközben a fővárosban a XI. kerületben bérel egy 110 négyzetméteres albérletet. Az ellenzéki politikus keresetét 300 ezer forintos bérbeadásból származó jövedelemmel egészíti ki, emellett egy 1,2 millió forint névértékű életbiztosítással és 5 millió forint készpénzzel rendelkezik, továbbá 3 millió forint egyéb követelése is van. Tóth Bertalan 23,3 millió forintos hiteltartozást is feltüntetett.
A Jobbik képviselőcsoportját vezető Volner Jánosnak ingatlanja és gépjárműve sincs, forintban és euróban tartott megtakarításainak összértéke meghaladja a 6 millió forintot. A politikusnak nincs tartozása, emellett feltüntette, hogy a Magyar Gárda Pest megye Vagyonvédelmi és Szolgáltató Kft. tagja.
Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az előző évekhez hasonlóan egy zuglói társasházi lakásnak, egy 83 négyzetméteres tahitótfalui háznak, egy budakeszi zártkertnek, valamint egy Kisnémediben található erdőnek a résztulajdonosa. Autója és egyéb értékes ingósága nincs a kormánypárti politikusnak.
Schmuck Erzsébetnek, az LMP februárban távozó frakcióvezetőjénak a IX. kerületben van egy 57 négyzetméteres lakása és egy 120 négyzetméteres háza a borsodi Szuhafőn. Az ellenzéki képviselő 2014-ben vásárolt egy Kia Ceed gépkocsit, egymillió forintos banki követelése mellett 5,2 millió forintos önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítása is van.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnökének független képviselőként havi 750 ezer forintos jövedelme van, vagyonnyilatkozata szerint tavaly emellett 1,2 milliárd forint osztalékot is felvett az Altus Portfólió Kft.-ből, amely kizárólagos tulajdonában áll. Az ellenzéki politikus 2015-ben 74 millió, 2014-ben pedig 169 millió forintos osztalékfelvételről számolt be az Altus Befektetési Zrt.-től. A volt kormányfő emellett beszámolt arról is, hogy 215 ezer forint tiszteletdíjat vett fel a Fundacja Europejski Instytuttól.
A DK vezetőjének tulajdonában továbbra is egy 50 négyzetméteres pápai lakás és a feleségével 2009-ben vásárolt, több mint háromezer négyzetméteres telken lévő 267 négyzetméteres kötcsei ingatlan áll, amelyet tavaly 61,7 millió forintos hitel terhelt, 1,4 millió forinttal kevesebb az előző évinél.
Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke, független képviselő változatlanul egy 60 négyzetméteres zuglói társasházi lakás felét tudhatja magáénak, továbbá egy balatonmáriafürdői üdülőben és egy gyöngyösi családi házban is hasonló tulajdonrésze van. A politikus 2015 óta egy használt Skoda Superbet lízingel, és a birtokában van egy 1987-es Ford Orion is, amit örökléssel szerzett. A liberálisok vezetőjének 3,8 millió forintos megtakarítása van, miközben tartozása nincs.

Kép: Origo

Hirdetések

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: szerkeszto@ezahir.hu
küldök