Simicskó: a magyar katonák a békét és a biztonságot szolgálják

A magyar katonák a 21. században a békét és a biztonságot szolgálják itthon és szerte a világban – jelentette ki a honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség KFOR-kontingense tizenhatodik váltásának visszafogadó ünnepségén csütörtökön Nyíregyházán.

Simicskó István a hat hónapig tartó koszovói misszióból visszaérkező mintegy 350 katona előtt megtartott beszédében kiemelte, a magyar katonák tizennégy országban, három földrészen teljesítenek nemzetközi békemissziót, összesen mintegy ezren. A legnagyobb létszámban, csaknem négyszáz katonával Koszovóban van jelen a Magyar Honvédség.

A miniszter szavai szerint ez az ünnepség jó alkalom arra, hogy Magyarország kifejezze tiszteletét és szeretetét katonái iránt, akik életük árán is vállalják a haza védelmének szent szolgálatát. A külföldi missziók bizonyítják, hogy a honvédség katonái jól felkészültek, az állomány erősödött szellemiségében és a remények szerint ez a munka tovább fog folytatódni – tette hozzá.

A megbecsülés jelenként elindult például az illetményemelés folyamata, amelynek eredményeképpen 2019-ig mintegy ötven százalékkal emelkedik minden katona illetménye, valamint szeretnék az egyéni felszereléseket is modernizálni és bővíteni – jelezte. Simicskó István utalt arra, a Zrínyi 2026 programmal az elmúlt huszonöt év legnagyobb és legátfogóbb haderőfejlesztési reformja indult el, ami – az erre rendelkezésre álló források révén – a katonák mindennapi szolgálatában is pozitív változásokat fog jelenteni.

Koszovóban ezek a katonák fontos küldetést láttak el, hiszen a Nyugat-Balkán térségének stabilitása Magyarországra és Nyugat-Európára egyaránt hatással van – fogalmazott a miniszter. Hozzátette, a katonák kiválóan megoldották ezt a feladatot és számos tapasztalattal gazdagodtak.

Az ünnepség után Simicskó István jelképesen átvette Iain Lindsay-től, Nagy-Britannia magyarországi nagykövetétől a brit haderőtől vásárolt hadfelszerelést, tízezer készlet gyakorlóruhát és harminc Land Rover terepjárót. Az úgynevezett inkurrencia anyagok az önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálat ellátásában jelentenek segítséget; a brit haderőben feleslegessé vált ruházati anyagokat és a jó állapotú technikai eszközöket az önkéntesek kiképzéséhez és felkészítéséhez használja fel a honvédség.

 

A brit nagykövet angolul és magyarul elmondott beszédében megköszönte a magyar katonák áldozatos munkáját és tevékeny hozzájárulásukat Európa biztonságához. Iain Lindsay szerint a KFOR-misszió csak egy a sok példa közül, amelyben az Egyesült Királyság fontos szövetségeseként tekint Magyarországra.

Elkötelezettek vagyunk a NATO mellett, amelyet az európai biztonság sarokkövének tekintünk – jelentette ki a nagykövet. Mint mondta, 2017 nagyon aktív volt a két ország védelmi együttműködésében. A brit katonák magyarországi gyakorlatokon vettek részt, és tíz év óta először végzett egy magyar diák a Védelmi Tudományok Királyi Főiskoláján, a sandhursti királyi katonai akadémia pedig az elmúlt két évben ötödször tartott tanfolyamokat a magyar hallgatóknak.

Örömmel tölti el, hogy Magyarország érdeklődik a brit tartalékos rendszer iránt, amelynek komoly hagyománya van a brit haderőben – mondta Iain Lindsay.
A visszafogadó ünnepségen Simicskó István elismeréseket adott át a Koszovóból hazatérő kontingens katonáinak.

Fotó: keletfoto.hu

További képek itt

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: szerkeszto@ezahir.hu
küldök