Látogatócentrum és Hópárduckifutó épül a Nyíregyházi Állatparkban csaknem 382 millió forintból

A beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében valósul meg. Az építkezés célja egy turisztikai “vezérpont”  létrehozása Sóstó-Gyógyfürdő kapujában ami által – a beruházók reménye szerint – csökkenteni tudják  a szezonális jellegét Nyíregyháza-Sóstónak.

Az évi több százezer látogatót fogadó Nyíregyházi Állatpark ezzel a beruházással végre egy korszerű látogatócentrumot kap aminek különlegessége, hogy egy látvány fókamedencével is bővül az intézmény. Ezzel a beruházással párhuzamosan elkezdődött az építése a hópárduckifutónak is. A nyitott, fűtettlen építmény falaiba nagyméretű biztonsági üvegen keresztű szinte testközelből ismerkedhetnek majd a látogatók az állatpark büszkeségeivel.

Az alapkőletétélen beszédet mondott dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza polgármestere, valamint Gajdos László Nyíregyházi Állatpark igazgatója, akik kiemelték:

a beruházástól azt remélik, hogy csökken a szezonális kitettség, növekszik az idelátogatok száma és így az általuk eltöltött órák száma ami által a bevételek is növekedhetnek.

A Nyíregyházi Állatpark látogatócentrumának alapkőletétéle Nyíregyházán 2017. október 13-án . Fotó: keletfoto.hu

A több mint 381 millió forint összköltségű, 97 százalékban hazai és uniós támogatást élvező fejlesztési program pénteki alapkőletételén Gajdos László, az állatpark igazgatója még elmondta, hogy mindkét beruházás része a 6,7 milliárd forint összértékű, az állatparkot érintő fejlesztési projektnek. Ennek részeként előkészítés alatt van a 3 milliárd forintból felépülő, a jégkorszakot bemutató látványosság, illetve az egymilliárd forint beruházási értékű India-ház is.

A két létesítmény Nyíregyháza emblematikus épületévé válhat, segítségükkel pedig a remények szerint akár több százezerrel emelkedhet a látogatók száma – tette hozzá az igazgató.

Gajdos László megjegyezte, hogy a parkban rinocérosz születését várják, a kis orrszarvú világra jövetelére – mintegy tizenhat hónap múlva – remélhetőleg már az India-ház is felépül.

Kovács Ferenc az ünnepségen elmondta, az önkormányzat már 2012-ben meghirdette az állatparkot is magában foglaló Sóstógyógyfürdő fejlesztését. Az akkor elindított, 2,1 milliárd forint értékű fejlesztésnek köszönhetően épült meg a fókashow és a park előtti parkoló.

Az állatpark régóta megérdemelt egy ilyen modern bejáratot és látogatócentrumot, ami lehetővé teszi a nagyobb látogatócsoportok egyszerű, kényelmes és gyors bejutását az állatparkba – utalt a jelenlegi beruházásra a városvezető.

Az új, teljesen akadálymentesített főbejáratnál modern pultokat, pénztárakat, bankautomatákat, értékmegőrzőket és kerékpártárolókat helyeznek ki, kialakítják a beléptető vonalakat, fejlesztik az informatikai rendszert és új igazgatási, adminisztrációs és gépészeti helyiségeket építenek. A beruházás másik eleme egy nyitott hópárduckifutó építése lesz.
A Nyíregyházi Állatparkban elindított 6,7 milliárd forintos fejlesztés keretében már épül a Pangea Ökocentrum és Szálloda. Az állatpark mellett háromszintes, 38 szobás hotelt, valamint oktató- és konferenciaközpontot hoznak létre 2018 júniusáig 1,643 milliárd forintból. Ezen túl egy négy kilométer hosszú ökológiai tanösvény is kiépül majd a sóstógyógyfürdői látványosságban.

A tervek szerint 2018 márciusára készül el a Nyíregyházi Állatpark hópárduckifutója és az új főbejáratot is magában foglaló látogatócentruma.

 

Fotó: keletfoto.hu

További képek itt

Hozzászólások

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: szerkeszto@ezahir.hu
küldök