Generic selectors
Csak teljesen egyező találatok
Search in title
Keresés a tartalomban
Keresés a cikkekben
Search in pages
Válasszon kategóriát
100 éve történt
Baleset
Belföld
Bulvár
Bűnügy
Érdekes
Fotó
Gazdaság
Hírek
Időjárás
Kisvárda
Kultúra
Mátészalka
Megyei
Nagy Kép
Nemzetközi
Nyírbátor
Nyíregyháza
Pártok
Programajánló
Rövidhír
Sport
Szavazás
Tiszalök
Tiszavasvári
Tudomány
Uncategorized
Vélemény
Vezetőhír
Videó

A mai emberek nem is igen emlékeznek arra a regényes, sőt vadregényes Nyíregyházára, amelyet már az eszlári per alatt leírtak Eötvös Károlyék és társai, amilyen Nyíregyházának ma már nyomát sem találjuk. Eltűnt a Bujtos, diákoknak, varrólányoknak, és halálos párbajoknak találkozóhelye. A Bujtos, amely a város alatt terült el gyümölcsöskertjeivel, rakétás szüreteivel, dzsungelre emlékeztető vadonjával és titkos sétautaival, a régi Nyíregyháza sok szerelmét látta. Ide szökdöstek ki a kisasszonykák és régen porrá válott gavallérjaik, hogy nevük kezdőbetűit  a padba, vagy a hársfa kéregjébe bevéssék. A lehempergett fűben tanultak a diákok, akik mostanság kopasz fejű, mély emberek. Ország bölcsei, város vezetői. De halálos párbaj is történt a Bujtoson, jobb erről ma már nem beszélni. (Nyírvidék. 1917. november 27.) (részlet Krúdy Gyula írásából))

Ki emlékszik ma már a Csárdára? Arra a vadrucás, gimes tóra, amely a régi nyírvizekből maradott meg az orosi szőlők alatt a város határában. A Csárda-tó nevezetes volt arról, hogy szép nyíregyházi lányok, asszonyok fürösztötték benne bájaikat. Gyalog, talyigán, az orosi szőlőkből víg szüretből jövet, meglátogatták a Csárda-tót a nyíregyháziak, sarkig érő ingben fürödtek a Mária-képű tirpáklányok, nagybajuszú csizmadiák, jókedvű diákok. Messzire a nádak között Gaál Endre levéltáros dupla puskája dörrent, vitte haza a mindennapi vadat, pirosorrú vadrécét, vagy szőke nyulat. Itt is szerelem volt, — mert hisz a városban vigyáztak az erkölcsre.

A Sóstót ki tudná régi értékében? A boltozatos utat, amelyen a tölgyfák egymásba borultak, mint a város régi ősei, a szépnövésű szarvasi tótok, akiket a nyúlszájú Károlyi telepített meg a homokban.

Ki tudná a cincéreket, amelyek a tölgyfákon szaladoztak, az erdő báját, titokzatosságát, fuvolahangú tisztását, szentimentális gyalogútját.

Ki tudná á tónak visszhangját, holdfényét, éneklését, midőn olyan emberek vonták az evezőt, vagy elmerengve ültek a parton, akik ma már a Morgó-temetőben alusszák örök álmukat.

Hát még a régi utcák? Az ábrándos Szentmihályi-utca, ahol a legszebb lányok laktak, a Tokaji-utca, ahol mindig szerenád volt, a Selyem-utca, ahol rozmaring-illat volt.

Megvallom, az volt a tervem, hogy összeírom a régi fejfákat, a régi sírfeliratokat, a városi temetők halottainak nevét, akik mind az én barátaim, ismerőseim, játszótársaim, legkedvesebbjeim voltak. Ámde nagyon öregnek, vagy nagyon fiatalnak kell lenni, hogy az ember szívesen látogasson el a temetőbe, ahol rokonai laknak, akik már nem adnak választ a köszönésre, sem a hogylétük iránti tudakozódásra.

Hagyjuk tehát a temető halottait, és nézzük kik maradtak itt abból a vadregényes, a Taraszkoni Tartarin hazájára emlékeztető Nyíregyházából, nézzük az eleven gavallérokat és úrhölgyeket.

A Sóstón Benczy muzsikált.

Egykor zenetörténelmi írók jegyzik fel hegedűművészetét, mint a Cinka Pannáét, vagy a Patikárius Ferkóét. Eleven figura a régi Magyarországból. Nagyapáink és apáink vele töltötték keserves vagy, örömteli napjaikat. A már eltűnt sárga Európa-szálloda, de még inkább a Bessenyei-kert helyén terpeszkedő Rózsakerti féle nagyvendéglő tudna beszélni apáink napokig tartó csöndes mulatozásáról, amilyenekről még Jókai Mór irt a regényeiben. Itt tanyáztak azok a híres beduinok, akik a szép Rózsakertiné jóvoltából és puha tenyeréből jeges fehér kendővel homlokukon folytatták egyik napból a másikba az eleven kártyát, a mélázó cigányozást, vagy keserves dáridót. Ebbe a szalmás udvarra fordultak be a megyei kocsik, négylovasok, homokfutók, kétkerekűek, amelyek egy pohár sörre, egy baráti szóra, egy kis félórára hozták be gazdáikat a vármegye székvárosába, és napok múltak el, amíg búcsúkézszorítást váltottak helybeli barátaikkal. A Kaszinó, de még ez a Korona sem látta azokat a kiskirályos múltszázadbeli mulatságokat, virtusokat, férfias kedveket és régi Magyarországbeli erkölcsöket, amelyeket az Európa és a Rózsakerti-féle vendéglő elvitt a messzi múltba. Itt folytak le a főispáni beiktatások. Kállay Andris installációjánál egy hétig muzsikált Benczy Gyula. Itt történtek a követválasztások. Beniczky Miksa itt buktatta meg ellenjelöltjeit, Vidlicskay János pártja itt csúfolta meg Fabinyi Teofil minisztert, itt győzedelmeskedett Kossuth Lajos zászlaja, Irányi Dániel, a turini remete helytartója itt nevezte ki város követének Meskó Lászlót. A tirpákok oly hű fiai voltak a függetlenségi eszmének, mint Rákóczy szabadságharcának a felvidéki tótok. Minden követválasztás egy-egy erőpróba volt, amikor a nyíri föld lakossága törhetetlen hűségét újólag bebizonyította a negyvennyolcas eszmékhez. Ferlicska Kálmán népszerűsége kellett ahhoz, hogy Nyíregyházán követ lehessen a kormány jelöltje.

Ezekben az időkben már eltünedezőben volt a régi élet. Benczy mind ritkábban muzsikált. Kállay Sarolta, a vármegye legszebb lánya, férjhez ment. Ezeregyéj meséjéből való Szopkó Olga asszony lett. Falura költözött Koezogh Piroska, Virág Irma menyecske lett, a város szépe, Sternné, visszavonult a főtrafikból. A Kállai-utcán ritkábban hangzott fel az éji zene, az álmatag Zinnerné, a szép KIár lányok ablaka alatt. A Bleuer kisasszonyok is menyasszonyok lettek. A Sesztay lányok gyűrűt váltottak, a nagyvilági műveltségű Jósa lányok jegyest választottak. Jósa Andris bátyánk, Szabolcsvármegye legkiválóbb szülötte, családi tennivalók híján bevonult múzeumába, honfoglaló korabeli ócska sarkantyúk közé. Férjhez mennek a nefelejtsszemű Henter kisasszonyok , mire atyjuk, az eszlári pörből híres Henter Antal várnagy abbahagyja a mindennapi agarászatot, beszünteti a morzsaebédeket…. mintha nem is maradt volna többé szép  asszony, szép leány a városban, A Selyem-utcától a Sasig hallgat a muzsika. Elek Miska ezredes, Bogár Lajos (a legszebb pepita nadrágjaiban), a nóbel  Kertész Bertalan, Bodnár Pista és a vármegye első gavallérja, Péchy Gyula, valamint a tenorista hangú Böszörményi Kornél, a város első gavallérjai ideálok nélkül maradnak. A Széchenyi-kertben elárvultan húzza a térzenét Kacsari-bandája, az öreg Jóba, a Nyirvidék egykori kiadója szemrehányásokat tesz Inczédy Lajos szerkesztő urnak, a rövid báli névsorok miatt. Elkomolyodik az egész város, már csak az öreg Baruch doktor képviseli a jókedvű ifjúságot, egyet-kettőt kiált a Hársfában Hurai László ügyvéd úr, Kálnay László százesztendős anekdotákat mesél, Ferenczi Józsi csendesen zongorázik, a Betyár-kávéházat bezárják, elhalkul a város, csendes, komoly emberek váltják fel a régi, romantikus lovagokat, háromemeletes palotákat építenek a kis viskók helyén, amelyekben szép leány lakott, józan, bölcs, előrelátó emberek mendegélnek a piacon, ahol egykor Mikecz Józsi, az Ébredjünk szerkesztője heccelte a parasztokat. A nagyvilág, a szabadkirályi városok ranglétrájára emelkedik az egykori vadregényes Nyíregyháza. A Sóstói-út villái, a vasúti-út palotái egy régi indiánus világ zsungeljén épültek, a gavallérok kilovagoltak a Morgó temetőbe. Körülnézek a városban, és maholnap már senkit sem ismerek ifjúkori bolondságaimból.

Krúdy Gyula.